You are here
Elindul Barcelona polgármesteri posztjáért Manuel Valls volt francia kormányfő    Egyéb 

Elindul Barcelona polgármesteri posztjáért Manuel Valls volt francia kormányfő  

Elindul Barcelona polgármesteri posztjáért Manuel Valls volt szocialista francia kormányfő a jövő májusi spanyolországi önkormányzati választásokon – a politikus ezt maga jelentette be kedden este a katalán fővárosban.

“Igen, Barcelona következő polgármestere akarok lenni. És ez a barcelonaiakon múlik” – fogalmazott katalán nyelven megtett bejelentésében, amelynek egyes részeit spanyolul, illetve franciául is nyomatékosította.
Mint mondta, mindez “valódi meggyőződése és vágya”, ezért a jövő héten lemond minden franciaországi politikai tisztségéről, így a francia nemzetgyűlési mandátumáról is.
Az 56 éves, barcelonai születésű francia politikus április végén egy interjúban beszélt először arról, hogy az Állampolgárok (Ciudadanos) spanyol liberális középpárt felkérte a polgármester-jelöltségre, miután Valls nyíltan kiállt a katalán függetlenségi törekvések ellen a spanyol egységpárti politikusok oldalán, és több rendezvényen is felszólalt.
Manuel Valls most kifejtette: független jelöltként indul Barcelona vezetéséért. “Lesznek pártok, amelyek támogatnak, mint ahogy azt tette nyilvánosan az Állampolgárok, de szeretném, ha lennének még sokan mások. Van időnk, maradtak még hónapok” – mondta, hangsúlyozva, hogy célja visszaszerezni a tiszteletet, amelyet “megérdemel a város, és a demokrácia”.
Beszélt katalán gyökereiről és a város iránti szeretetéről, kötődéséről. Véleménye szerint Barcelonának “súlyos problémái vannak”, “romlása nyilvánvaló”, ezért jobb igazgatásra, nagyobb gazdasági aktivitásra, a közbiztonság fokozására van szüksége egyebek mellett.
Manuel Valls felidézte, hogy van városvezetői, belügyminiszteri és kormányfői tapasztalata is, amelyet Barcelona lakosainak szolgálatába ajánlott.
A politikus 2001 és 2012 között a francia Évry települést irányította, egészen belügyminiszteri kinevezéséig, amelyet 2014-ben kétéves kormányfői megbízatás követett Franciaországban.
“Melyik másik város, ha nem Barcelona tudná képviselni az európai szellemiséget?” – jegyezte meg, és a katalán függetlenségi törekvésekre utalva hangsúlyozta, hogy Barcelonának a populizmus ellenszerének kell lennie.
Quim Torra függetlenségpárti katalán elnök a nap folyamán Valls várható polgármester-jelöltségét úgy kommentálta: “nagy kudarcot kívánok neki”.
Barcelona, Spanyolország második legnagyobb városa Madrid után, több mint 1,6 millióan lakják.
Jelenlegi polgármestere Ada Colau, aki az első nő ezen a poszton, és aki a több baloldali pártot magába foglaló Barcelona en común (Barcelona közösen) nevű pártszövetség színeiben nyert 2015-ben.

mti / parameter

Share Button

További Hírek:

Leave a Comment