You are here
Ezeknek az alkotóknak a műveit már teljesen ingyen használhatja 2019-től Kultúra 

Ezeknek az alkotóknak a műveit már teljesen ingyen használhatja 2019-től

Szabadon felhasználhatóvá válnak az 1948-ban meghalt alkotók, többek között Lehár Ferenc zeneszerző, Kozma Lajos építész, iparművész és Markovits Rodion (Markovits Jakab) író művei 2019. január 1-től.

Az újabb évforduló sok minden más mellett egyes szerzői jogok teljes elévülését is hozza. Az Európai Unió hatályos szabályozása alapján december 31-én minden olyan alkotás szerzői jogi védettsége megszűnik, amelynek
szerzője 70 éve, tehát 1948-ban meghalt.

Eisenstein és a dadaista Kurt Schwitters munkássága is szabadon felhasználhatóvá válik 2019 elejétől. A közkincsbe kerülés alapján ezen alkotók művei engedélykérés és jogdíjfizetés nélkül, tehát gyakorlatilag

teljesen ingyen és szabadon használhatók fel.
A szerzői jogi védelem idővel lejár ugyan, de a szerző névjoga nem. A szerzői jog az Európai Unió államaiban mindenütt a szerző életében és halála után 70 évig védi a műveket. Ebben az időben csak a szerző vagy örököse engedélyével lehet nyilvánosan felhasználni a verseket, regényeket, zeneműveket, fotó-, film- és képzőművészeti, valamint építészeti alkotásokat. Az alkotó halála után több mint 70 évvel azonban minden jog megszűnik.

Origo

Share Button

További Hírek:

Leave a Comment