You are here
Fel kellene adni a bevándorlás számszerű felső korlátozásának célkitűzését UK 

Fel kellene adni a bevándorlás számszerű felső korlátozásának célkitűzését

A brit parlament egyik befolyásos szakbizottsága szerint fel kellene hagyni azzal a kormányzati célkitűzéssel, amely néhány tízezerre csökkentené az éves nettó bevándorlást, mivel ezt meghirdetése óta soha nem sikerült teljesíteni, és a folyamatos kudarc csak aláássa a kormány bevándorlási politikájába vetett közbizalmat.

A néhány tízezer fős éves nettó bevándorlási célt David Cameron előző brit miniszterelnök konzervatív-liberális koalíciós kormánya hirdette meg 2010-ben, de Theresa May jelenlegi konzervatív párti miniszterelnök is tartja magát e célkitűzéshez.
A brit statisztikai hivatal (ONS) legfrissebb adatai szerint a nettó bevándorlás igen jelentős mértékben csökken ugyan, főleg a brit EU-tagságról 2016 júniusában tartott – a kilépést pártolók által szűk többséggel megnyert – népszavazás óta, ám a tavalyi második fél év elején zárult tizenkét hónapban így is elérte a 230 ezer főt.
A londoni alsóház belügyi bizottságának hétfőn ismertetett 61 oldalas tanulmánya a számszerű bevándorlási előrejelzések és célkitűzések elleni bizottsági állásfoglalást azzal a példával támasztja alá, hogy amikor 2004-ben a nyolc közép- és kelet-európai országot, köztük Magyarországot felvették az Európai Unióba, a Munkáspárt vezette akkori brit kormány évi 5-13 ezer fős nettó bevándorlásra számított ebből az oszágcsoportból, ám már 2005-ben 68 ezren, 2007-ben pedig már több mint 100 ezren érkeztek ezekből az országokból Nagy-Britanniába.
A belügyi bizottság szerint a jelenleg érvényes “néhány tízezres” éves nettó bevándorlási cél fenntartása nem alkalmas bizalomépítésre, a célkitűzés és a tényleges számok közötti folyamatos eltérés károsította a bevándorlási rendszer közmegítélését, és aláásta az abba vetett lakossági bizalmat, hogy az állam ellenőrzése alatt tudja tartani a bevándorlást.
Hosszú távú bevándorlási célok kitűzésével nem lehet megoldani a hitelességi problémákat, mivel az emberek olyan gyakorlati intézkedéseket akarnak látni, amelyeknek már rövid távon érvényt lehet szerezni – áll az alsóházi bizottság hétfői állásfoglalásában.
A brit belügyminisztérium szóvivője a bizottsági tanulmányra reagálva kijelentette: a nagy-britanniai nettó bevándorlás az elmúlt négy negyedévben folyamatosan csökkent, és a brit kormány “minden eddiginél nehezebbé teszi” a tartózkodást azok számára, akiknek nincs joguk a tartós letelepedésre Nagy-Britanniában.
A brit statisztikai hivatal 2017 végén ismertetett legutóbbi becslése szerint a tavalyi első fél év végén zárult tizenkét hónapban 43 százalékkal zuhant az olyan külföldi állampolgárok száma, akik munkakeresés végett érkeztek Nagy-Britanniába, és a munkavállalói érdeklődés e meredek visszaesése elsősorban a külföldi EU-állampolgárokra jellemző.

mti

Share Button

További Hírek:

Leave a Comment