You are here
A FIFPro súlyos szívelégtelenség miatt kezdeményezett vizsgálatot Cipruson Sport 

A FIFPro súlyos szívelégtelenség miatt kezdeményezett vizsgálatot Cipruson

A profi labdarúgók nemzetközi szakszervezete (FIFPro) szerint ciprusi klubok ismeretlen anyagokat adtak játékosaik regenerációjára, s az érintett futballisták közül háromnál a közelmúltban súlyos szívelégtelenséget állapítottak meg.

A FIFPro honlapján közölte: azzal a kéréssel fordult a sportág európai (UEFA) és ciprusi (CFA) szövetségéhez, hogy sürgősen vizsgálják ki az esetet, amelyben információik szerint az élvonalbeli klubok közül legalább négy érintett.
A szervezet úgy tudja: a 2017/18-as szezon kezdete óta alkalmazzák azt az ismeretlen anyagot, amelyet a fizikai állapotuk helyreállítására kaptak a labdarúgók, néhányan intravénásan. A FIFPro azt szeretné megtudni, pontosan mi ez az anyag, és összefüggésbe lehet-e hozni a játékosok megbetegedésével. A szervezet arra is kíváncsi, hogy azok a csapattársak, akik szintén ilyen kezelést kaptak, milyen egészségi kockázatnak vannak kitéve.
A FIFPro és a ciprusi játékosszövetség (PASP) orvosi és pénzügyi támogatásáról biztosította azt a három labdarúgót, akiknél megállapították a súlyos szívelégtelenséget.

mti / hirstart

Share Button

További Hírek:

Leave a Comment