You are here
Illegális bevándorlás – Donald Trump az elődje, Barack Obama álláspontjával érvelt az illegális migráció ellen USA 

Illegális bevándorlás – Donald Trump az elődje, Barack Obama álláspontjával érvelt az illegális migráció ellen

Donald Trump amerikai elnök kedden demokrata párti elődje, Barack Obama korábbi állásfoglalásait idézve érvelt az illegális migráció ellen.

Az elnök Twitter-fiókján közzétette Barack Obama egyik korábbi, elítélő állásfoglalását az illegális migránsokról, majd azt írta: “100 százalékig egyetértek Obama elnökkel!”.
Barack Obama 2005-ben, még Illinois állam szenátoraként fejtette ki egy videoklipben, hogy az Egyesült Államokban ugyan nagylelkű és vendégszerető emberek élnek, de “azok, akik illegálisan lépnek be az országba, és azok, akik foglalkoztatják őket, nem tartják tiszteletben a törvényességet és azokat sem, akik betartják a törvényeket”. Obama leszögezte: “egyszerűen nem engedhetjük meg, hogy az Egyesült Államokba észrevétlenül, dokumentumok és ellenőrzés nélkül özönöljenek be emberek, és kijátsszák azokat, akik türelmesen várnak arra, hogy jogszerűen lehessenek bevándorlók ebben az országban”.
Donald Trump az Egyesült Államok határai felé tartó, főként hondurasiakból álló migránsok karavánja miatt kirobbant vitában tette közzé bejegyzését és a rövid videót. Immár mintegy ötezer főre duzzadt ugyanis az amerikai-mexikói határ felé gyalogló migránsok áradata. Táblákat a magasba emelve, a migráció jogát skandálva vonulnak, és a CNN hírtelevízió vagy a The New York Times helyszínre utazott riportereinek a többi között azzal érvelnek: ők nem migránsok, hanem menekülők, akiket muszáj befogadni.
Mike Pence alelnök kedden a The Washington Post című lap által rendezett washingtoni konferencián elmondta, majd később a Fehér Ház Ovális Irodájában Donald Trump elnök jelenlétében is megerősítette: telefonon beszélt a hondurasi elnökkel, aki közölte, hogy részben baloldali csoportok támogatják és részben Venezuela finanszírozza a migránsok menetét. A menetelők számáról eltérő adatok jelennek meg: a CNN hírtelevízió szerint ötezren lehetnek, a Fox televízió azonban hétezer főt számláló tömegről számolt be. A Fox televízió egyébként kedden bejátszotta Bill Clinton volt elnök 1995-ben az Unió állapotáról a kongresszusban elmondott beszédének egyik részletét. Clinton akkor azt hangsúlyozta: az illegális migránsok “olyan munkahelyeket foglalnak el, amelyek egyébként az amerikai állampolgároké vagy a jogszerű bevándorlóké lennének. Igénybe veszik a közszolgáltatásokat, ami az adófizető állampolgároknak jelent terheket. A kormányzat ezért tett agresszív lépéseket a határok védelmére, rekord számban alkalmazva új határőröket és a korábbinál kétszer több illegális migránst, köztük bűnözőket kiutasítva”.
Donald Trump, aki a katonaság bevetését ígérte a déli határok védelmében, kedden a Fehér Házban újságíróknak azt mondta: ő nacionalista. A CNN tudósítója erre azt kérdezte: ez vajon nem jelent-e kódolt nyelvezetet a fehér felsőbbrendűség kifejezésre, mire Trump azzal válaszolt: soha nem hallott e két fogalom összekapcsolásáról, ő egyszerűen hazafi, aki szereti a hazáját.

mti / mandiner

Share Button

További Hírek:

Leave a Comment