You are here
Illegális bevándorlás – Fico: a V4-ek 35-36 millió euróval támogatják az integrált líbiai határvédelmet    EU Nagyvilág 

Illegális bevándorlás – Fico: a V4-ek 35-36 millió euróval támogatják az integrált líbiai határvédelmet  

A visegrádi négyek (Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország) 35-36 millió euróval támogatják az integrált líbiai határvédelmet – idézte Robert Fico szlovák miniszterelnököt szerdán a TASR  közszolgálati hírügynökség.

Fico szerint a visegrádiak csoportja lesz a legláthatóbb regionális szövetség Líbiában,
A miniszterelnök  erről a pozsonyi törvényhozás európai ügyekért felelős bizottsága előtt beszélt, beszámolva az Európai Tanács csütörtökön kezdődő kétnapos ülésének témáiról.
A szlovák miniszterelnök elmondta: a V4-ekt támogatását – amelyet a négy ország egyenlő arányban ad majd össze – helyi csapatok kiképzésére használják fel, azzal a céllal, hogy hatékonyabbá tegyék az Európába igyekvő  illegális migránsok  feltartóztatását. Hozzátette: a visegrádi négyek ebből a célból Olaszországgal is együttműködnek majd.
“Ha meg akarjuk állítani a migrációt, akkor késő azzal  az Európai Unió területén foglalkozni. Ezt még azokban az országokban meg kell tenni, ahonnan a legtöbben jönnek” – jegyezte meg Robert Fico.
Az Európai Tanács csütörtökön kezdődő, kétnapos brüsszeli ülésén a biztonság, a migráció és  a Brexitlesznek a fő témák,  továbbá  szociális, oktatási és kultúrával összefüggő kérdések  kerülnek terítékre- írta a találkozóról a szlovák kormányhivatal sajtóosztálya az MTI-nek eljutatott közleményében.
Még az Európai Tanács ülésének kezdete előtt, csütörtökön délelőtt Brüsszelben megtartják hagyományos egyeztető találkozójukat a V4-ek vezetői, akik ezúttal Jean-Claude Junckerral, az Európai Bizottság elnökével és Paolo Gentiloni, olasz kormányfővel is találkoznak.
Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár az MTI megkeresésére elmondta: Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével csütörtök délelőtt először a visegrádi országok kormányfői ülnek össze Brüsszelben, akikhez ezután a tervek szerint csatlakozik az Európai Bizottság elnöke és az olasz miniszterelnök is. A közös tervekről, döntésekről ezt követően adnak tájékoztatást – mondta Havasi Bertalan.

Forrás: MTI / Kép:   bumm.sk   /

További Hírek:

2 thoughts on “Illegális bevándorlás – Fico: a V4-ek 35-36 millió euróval támogatják az integrált líbiai határvédelmet  

  1. Log Me In

    Hey superb website! Does running a blog similar to this take a
    great deal of work? I’ve no expertise in coding however I was hoping to start my own blog
    in the near future. Anyhow, if you have any recommendations or techniques for
    new blog owners please share. I understand this is off subject but I just needed to ask.
    Appreciate it!

Leave a Comment