You are here
Illegális bevándorlás – November végéig mintegy 59 ezren érkeztek Spanyolországba Egyéb 

Illegális bevándorlás – November végéig mintegy 59 ezren érkeztek Spanyolországba

 

Az év első tizenegy hónapjában mintegy 59 ezren érkeztek illegálisan Spanyolországba tengeri és szárazföldi úton – közölte a spanyol belügyminisztérium kedden.

A szaktárca internetes oldalán közzétett adatsor szerint január és november között 129 százalékkal nőtt az illegális bevándorlók száma az előző év hasonló időszakához viszonyítva, amikor is mintegy 25 ezer embert regisztráltak a hatóságok.
Spanyolország területét csaknem 53 ezren érték el a Földközi-tenger felől, ami 165 százalékos növekedés jelent a tavaly november végi mintegy 20 ezerhez képest.
A két észak-afrikai spanyol exklávéba, Ceutába és Melillába szárazföldön összesen mintegy 6300-an jutottak be jogosulatlanul idén, 6,7 százalékkal többen mint a múlt évben.
Melillában 13,8 százalékos volt a határsértők számának növekedése, miközben Ceutában mintegy 6,9 százalékkal csökkent a számuk a tavalyihoz képest – derült ki a minisztérium havi jelentéséből.
Az Európai Unió part- és határvédelmi ügynöksége (Frontex) szerint négy hónapja Spanyolország számít a legfőbb belépési pontnak az EU területére, ahol október végéig összegégében 31 százalékkal csökkent az illegálisan érkezők száma az előző év hasonló időszakához viszonyítva.

mti / hirado

Share Button

További Hírek:

Leave a Comment