You are here
Edward Hopper 92 millió dolláros árverési rekordot ért el Kultúra 

Edward Hopper 92 millió dolláros árverési rekordot ért el

Edward Hopper amerikai festő Chop Suey című festménye majdnem 92 millió dollárért (26,3 milliárd forint) kelt el, ezzel a festő legdrágábban elárverezett műve lett – jelentette be a Christie’s aukciósház. Az 1929-ben festett, legendássá vált realista alkotás egy kínai étterem asztalánál beszélgető nőket ábrázol. A rekordot Edward Hopper esetében eddig East Wind Over Weehawken című képe tartotta, ezt 2013-ban árverezték... Read More
Stan Lee egy új szuperhős megalkotásán dolgozott halála előtt Kultúra 

Stan Lee egy új szuperhős megalkotásán dolgozott halála előtt

  Egy új szuperhős, Dirt Man megalkotásán dolgozott együtt lányával halála előtt a legendás képregényalkotó, Stan Lee – írja a BBC hírportálja. A TMZ.com celebportálnak nyilatkozva JC Lee – teljes nevén Joan Celia Lee – elmondta, hogy Dirt Man karaktere volt kettejük “utolsó titkos kis kedvence”. Hozzátette, egész életében arra várt, hogy édesapjával közösen alkothasson meg egy karaktert. Nem bocsátkozott... Read More
Monet tavirózsás képe volt a Christie’s New York-i impresszionista aukciójának fénypontja Kultúra 

Monet tavirózsás képe volt a Christie’s New York-i impresszionista aukciójának fénypontja

Monet Le bassin aux nymphaés (Tavirózsás medence) című képe 31,8 millió dollárért (9 milliárd forintért) kelt el a Christie’s impresszionista és modern festészeti aukcióján vasárnap New Yorkban – számolt be róla az artnewspaper.com művészeti portál. Az aukció teljes bevétele 279,2 millió dollár (80 milliárd forint) volt, amely a tavalyi impresszionista és modern árverésen elért bevétel fele, és szakértők szerint a... Read More
20 évig Frank Sinatránál is parkolt, most több milliárdot ér a híres festmény Kultúra 

20 évig Frank Sinatránál is parkolt, most több milliárdot ér a híres festmény

Becslések szerint akár 18 millió dollárért (ötmilliárd forintért) is elkelhet egy novemberi New York-i aukción Edward Hopper amerikai festő önéletrajzi ihletésű, Két komédiás című képe. A Sotheby’s aukciósház előzetes becslései szerint akár 18 millió dollárért, azaz nagyjából ötmilliárd forintért is elkelhet egy novemberi New York-i aukciójukon Edward Hopper amerikai festő egyik, önéletrajzi ihletésű alkotása, a Két komédiás. Az aukciósház szerdán jelentette be, hogy... Read More
Jelentősen nőttek a szerzői jogdíj-bevételek a világban Business Kultúra 

Jelentősen nőttek a szerzői jogdíj-bevételek a világban

Jelentős mértékben, 6,2 százalékkal 9,6 milliárd euróra nőttek a szerzői jogdíjból befolyó összegek a világban 2017-ben az előző évhez képest. A digitális bevételek először lépték túl az egymilliárd eurót. A tavalyi egymás után az ötödik év volt, amikor globálisan nőttek az alkotók bevételei és első alkalommal valamennyi kategóriában – olvasható az Alkotói és Zeneszerzői Egyesületek Nemzetközi Szövetsége (CISAC) csütörtökön közzétett... Read More
Nobel-díjasok nemzetközi paktumot szorgalmaznak a tájékoztatásról és a demokráciáról Kultúra 

Nobel-díjasok nemzetközi paktumot szorgalmaznak a tájékoztatásról és a demokráciáról

A nemzetközi közélet 25 szereplője, köztük több Nobel-díjas felhívást intézett hétfőn a világ vezetőihez, hogy egy éven belül kössenek megállapodást, amely garantálja a tájékoztatás és a véleményszabadság demokratikus alapelveit. Az aláírók között van Amartja Szen és Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász, Mario Vargas Llosa, az irodalmi Nobel-díj és Sirin Ebádi a Nobel-békedíj kitüntetettje is. A kiáltványt Francis Fukuyama amerikai politikai szakértő,... Read More
Meghalt a férfi, akinek Super Mariót köszönhetjük Kultúra 

Meghalt a férfi, akinek Super Mariót köszönhetjük

Meghalt Super Mario nevének ihletője. Mario Arnold Segale 84 évesen, Washington államban hunyt el. A Nintendo eredetileg Jumpman-nek akarta elnevezni a világhírű karaktert, de végül úgy döntöttek, azzal fejezik ki köszönetüket az üzletembernek, akitől a cég telephelyét bérelték, hogy róla nevezik el a karaktert. A férfi, bár örült a gesztusnak, inkább arra volt büszke, amit az üzleti életben elért, a... Read More
Felavatták a világ legmagasabb szobrát Indiában Kultúra 

Felavatták a világ legmagasabb szobrát Indiában

Felavatták a világ legmagasabb szobrát Indiában, a Szardar Vallabhbhai Patel ügyvédet, függetlenségi hőst, India első belügyminiszterét ábrázoló alkotás 182 méter magas. Nem sokáig maradhat ez a világ legmagasabb szobra, ugyanis Mumbainál már készül egy 212 méteres alkotás. Narenda Modi indiai miniszterelnök szerdán felavatta a világ legmagasabb szobrát a Gudzsarát államban lévő Kevadija faluban, a Szardar Vallabhbhai Patel ügyvédet, függetlenségi hőst, India első... Read More
Megmutatjuk, hol született Drakula Kultúra 

Megmutatjuk, hol született Drakula

Dísztáblát kap az a skóciai fogadó, ahol Bram Stoker megalkotta a világirodalom egyik legrettegettebb figuráját, Drakulát. Bram Stoker ír író egy skóciai fogadóban írta a Drakulá-t, és egy skóciai örökségvédő szervezet, a Historic Environment Scotland dísztáblát állíttat a hotel falára az író és rettegett alakja, Drakula emlékére. A szervezet közlése szerint az aberdeenshire-i Kilmarnock Arms Hotelben egy különleges dísztábla fogja hirdetni,... Read More
Értékes történelmi dokumentumok lesznek láthatóak a megújult cseh Nemzeti Múzeumban Kultúra 

Értékes történelmi dokumentumok lesznek láthatóak a megújult cseh Nemzeti Múzeumban

Csehszlovákia megalakulásával és történetével összefüggő legfontosabb dokumentumok eredeti példányai is láthatóak lesznek azon a kiállításon, amely vasárnap nyílik a cseh Nemzeti Múzeum felújított történelmi épületében Prágában. A nagyszabású történelmi tárlatot, amelyet a cseh és a szlovák nemzeti múzeum rendez közösen, a két ország külügyminisztériumainak, illetve kulturális tárcáinak közreműködésével, a csehszlovák állam megalakulásának 100. évfordulója alkalmából rendezték meg. Prága után később... Read More
Sinéad O’Connor áttért az iszlám hitre Kultúra Zene 

Sinéad O’Connor áttért az iszlám hitre

Sinéad O’Connor áttért az iszlám hitre. Az extravagáns viselkedéséről is ismert ír énekesnő új vallásának megfelelő új nevet választott, Sinéadről Shuhadára változtatott. A művész egy Twitter-üzenetben köszönte meg muzulmán hittársainak a támogatást. Mint fogalmazott, döntése “bármely intelligens hittudós útjának természetes következménye”. Sinéad O’Connor egy videót is feltöltött, amelyben az adzánt, az imára hívó iszlám éneket adja elő – számolt be... Read More
Az Örök tél lett Európa legjobb tévéfilmje Film Kultúra 

Az Örök tél lett Európa legjobb tévéfilmje

Szász Attila Örök tél című alkotása nyerte a legjobb európai tévéfilmnek járó díjat a Prix Europa filmes és tévés seregszemlén Berlinben – írta szombaton a hirado.hu Köbli Norbert forgatókönyvíró Facebook-posztjára hivatkozva. Mint Köbli Norbert fogalmazott, az Örök tél “ZDF-es, BBC-s, RAI-s filmek között” lett a legjobb. Az alkotók nevében Gera Marina, a film főszereplője vette át a díjat pénteken. Szász... Read More
A Sagrada Familia 136 év után kap építési engedélyt Kultúra 

A Sagrada Familia 136 év után kap építési engedélyt

A barcelonai Sagrada Familia bazilika 136 évvel az alapkőletétel után kap építési engedélyt, miután az önkormányzat és az illetékes egyházi alapítvány két évnyi tárgyalás után megállapodásra jutott – számolt be az egyezségről több spanyol napilap is. Az építésért felelős alapítvány a következő tíz évben 36 millió eurót (több mint 11,6 milliárd forintot) fizet majd a városnak. A városvezetés cserébe vállalta,... Read More
Erős női karaktereket bemutató filmek versenyeznek az Európai Parlament Lux filmdíjáért Film Kultúra 

Erős női karaktereket bemutató filmek versenyeznek az Európai Parlament Lux filmdíjáért

Erős női karaktereket bemutató három európai alkotás versenyez az Európai Parlament (EP) Lux filmdíjáért, a filmeket novembertől vetítik Európa minden országában – közölte az uniós parlament szerdán. A tájékoztatás szerint a Lux filmdíj idei döntősei – A másik oldal, az Izlandi amazon és a Styx című filmek – mind olyan európai alkotások, amelyek különleges élettörténeteken keresztül mutatják be három nő... Read More
Elhunyt Eduardo Arroyo világhírű spanyol festőművész és szobrász    Kultúra 

Elhunyt Eduardo Arroyo világhírű spanyol festőművész és szobrász  

Nyolcvanegy éves korában elhunyt Eduardo Arroyo világhírű spanyol festőművész és szobrász vasárnap Madridban. “Bizonyos, hogy pályatévesztett író vagyok, aki több regényt és néhány elbeszélést megfestett. Irodalmi szenvedélyem késztetett arra, hogy néhány történetet festékkel, ecsettel mondjak el” – nyilatkozta önmagáról a művész 2003-ban az MTI-nek, amikor Budapesten járt a Ludwig Múzeumban rendezett kiállítása alkalmából. A 20. század egyik legrelevánsabb és legradikálisabb... Read More
40 éves rekordot döntött egy egyházi kiállítás a New York-i Metropolitan Múzeumban Kultúra 

40 éves rekordot döntött egy egyházi kiállítás a New York-i Metropolitan Múzeumban

Látogatói rekordot döntött a katolikus papi és egyházi divatot bemutató kiállítás a New York-i Metropolitan Múzeumban. A Vatikánból kölcsönzött papi és főpapi viseletek és a Met saját tárgyai mellett híres divattervezők olyan ruhakölteményeit is bemutatták, amiket a katolikus ikonográfia vagy stílus inspirált. 5 hónap alatt 1,7 millióan látták a New York-i Metropolitan Múzeum (Met) katolikus papi és egyházi divatot bemutató kiállítását, ami... Read More
Kicsién halála öngyilkosság volt Kultúra 

Kicsién halála öngyilkosság volt

A leginkább az Austin Powers-filmekből, Kicsién (Mini-Me) szerepéről ismert színész, Verne Troyer idén áprilisban halt meg 49 évesen. Egészen eddig nem volt teljesen világos, hogy mi történt vele, de most hivatalosan is megerősítették, hogy öngyilkos lett. Troyert a halála előtt néhány héttel alkoholmérgezés miatt vitték kórházba. A kórházba szállítása előtt szinte eszméletlenre itta magát, azt kiabálta, hogy öngyilkos akar lenni. Végül a... Read More
Hiába darálták le a kép felét, mégis kifizetik érte a 400 milliót Kultúra 

Hiába darálták le a kép felét, mégis kifizetik érte a 400 milliót

Kifizeti az aukción megsemmisült Banksy-kép egymillió fontos árát a győztes licitáló. A vásárló azt mondta, hogy azért döntött így, mert ezzel az övé lehet az első olyan műalkotás, amely egy árverésen született. Korábban megírtuk, hogy a múlt héten a képkeretbe épített papírvágóval semmisítette meg önmagát a híres és rejtőzködő graffitiművész, Banksy egyik alkotása. A győztes vásárló ezek után is úgy döntött, hogy kifizeti... Read More
Százak búcsúztatták Barcelonában Montserrat Caballé világhírű operaénekesnőt    Kultúra Zene 

Százak búcsúztatták Barcelonában Montserrat Caballé világhírű operaénekesnőt  

Százak búcsúztatták a 85 éves korában szombaton elhunyt Montserrat Caballé világhírű operaénekesnőt Barcelonában hétfőn. A Les Corts ravatalozóban rendezett szertartás a művész kérésének megfelelően rendkívül egyszerű és szerény volt, a gyászmisét három katolikus pap – a szoprán közeli ismerősei – celebrálták. A búcsúztató Franz Schubert Ave Maria című művének dallamaival kezdődött, a felvételről Montserrat Caballé énekelt. A több mint egy... Read More
Megsemmisítette magát Banksy egyik képe egy aukción Kultúra 

Megsemmisítette magát Banksy egyik képe egy aukción

A képkeretbe épített papírvágóval semmisítette meg önmagát a híres és rejtőzködő graffitiművész, Banksy egyik alkotása, miután mintegy 1,2 millió euróért (csaknem 400 millió forintért) elkelt egy londoni árverésen. A Lány léggömbbel (Girl With Balloon) című, festékspray-vel készült kép az előzetes becslésekhez képest háromszoros áron kelt el, és az eddig legdrágábban eladott Banksy-mű lett. A londoni árverésen az utolsó licit leütése után egy... Read More
Meghalt Montserrat Caballé Kultúra 

Meghalt Montserrat Caballé

Nyolcvanöt éves korában meghalt Montserrat Caballé spanyol szoprán, a múlt század egyik legnagyobb, fellépéseinek számát tekintve egyik legaktívabb operaénekese – közölte az AFP hírügynökség és az El País című madridi lap. Montserrat Caballé a barcelonai Sant Pau kórházban halt meg szombatra virradóra. Az énekesnőtől vasárnap vesznek végső búcsút, és hétfőn temetik el. María de Montserrat Bibiana Concepción Caballé i Folch Barcelonában született... Read More
Film készül Bud Spencer életéről Kultúra 

Film készül Bud Spencer életéről

Életrajzi film készül Bud Spencer életének arról a szakaszáról, amely mozis pályafutását előzte meg – jelentette be egy hétvégén zárult olasz filmfesztiválon a két éve elhunyt művész fia, Giuseppe Pedersoli. A népszerű filmek fesztiválján, a Terni Pop Film Festen vasárnap elhangzott, hogy a produkció forgatókönyve már készül. A mozi nagy ikonjai előtt tisztelgő, először megrendezett esemény vendége volt Giuseppe Pedersoli... Read More
Kim Kardashian és Ruby Rose neve is veszélyforrás az interneten    Kultúra Tech 

Kim Kardashian és Ruby Rose neve is veszélyforrás az interneten  

Nagy-Britanniában Kim Kardashian az internet “legveszélyesebb híressége”, Amerikában pedig a tévésztár Ruby Rose online keresései vezetik a felhasználót a legtöbb veszélyes, vírusos oldalra. A McAfee kiberbiztonsági cég az alapján állította össze az online legveszélyesebb hírességek listáját, hogy a celeb nevével kapcsolatos keresések hányszor vezetnek vírusos oldalakra. Amerikában a Netflix Orange is the New Black című sikersorozatának sztárja, Ruby Rose nevére... Read More
21 év után újra megnyitották a torinói lepel számára épült kápolnát Kultúra 

21 év után újra megnyitották a torinói lepel számára épült kápolnát

Huszonegy év után újra régi fényében ragyog a torinói lepel kápolnája, amelyet csütörtökön nyitottak meg. A torinói Keresztelő Szent János székesegyház kápolnája 21 évvel ezelőtt, 1997-ben esett pusztító tűzvész áldozatául. Jézus testének képmását tartalmazó torinói leplet az utolsó pillanatban sikerült kimenteni. A kápolnát csütörtökön, 21 év után nyitották meg újra a rendkívül komoly felújítások után. A csütörtöki ceremónián részt vett... Read More
Marilyn Monroe 6 évig használta, most 100 milliónál is többet ér Kultúra 

Marilyn Monroe 6 évig használta, most 100 milliónál is többet ér

Elárverezik azt az 1956-os gyártású, hollófekete Ford Thunderbirdöt, amit annak idején Marilyn Monroe 6 évig használt. Az autóra november 17-én licitálhatnak az érdeklődők Los Angelesben. Akár az 500 ezer dolláros (138 millió forint) leütési árat is elérheti Marilyn Monroe egykori kétüléses, lenyitható tetejű autója, amelyet első ízben bocsátanak árverésre idén novemberben. Az 1956-os gyártású, hollófekete Ford Thunderbirdöt Monroe hat évig használta,... Read More
Megvan az Európai Egyetemi Filmdíj öt jelöltje    Film Kultúra 

Megvan az Európai Egyetemi Filmdíj öt jelöltje  

Az Európai Filmakadémia (EFA) és a Hamburgi Filmfesztivál hétfőn nyilvánosságra hozta az Európai Egyetemi Filmdíjra jelölt filmek címét. A 2016-ban alapított Európai Egyetemi Filmdíj (EUFA) odaítéléséről európai egyetemi hallgatók döntenek. Idén a Dagmar Brunow svéd filmtörténészből, Mike Goodridge brit producerből és fesztiváligazgatóból, valamint Christophe Leparc francia fesztiváligazgatóból álló válogatóbizottság 49 játékfilm és 15 dokumentumfilm közül választotta ki a díjra jelölt... Read More
Miley Cyrus húga szakított, 3 millióért árulja összegyűjtött könnyeit Kultúra 

Miley Cyrus húga szakított, 3 millióért árulja összegyűjtött könnyeit

Van fölös 3 millió forintja? Ennyiért akár Miley Cyrus húgának, Noah-nak a könnyeiből is vehet egy üvegcsével. Miley Cyrus húga, Noah 12 ezer dollárért, vagyis valamivel több mint 3 millió forintért árulja a könnyeit, Lil Xannal való szakításának a termékét az interneten. Természetesen a könnyek előbb-utóbb elapadnak, így az ajánlat is limitált, csak 48 óráig (volt) elérhető a Pizzaslime oldalán: A Pizzaslime... Read More
Teljes titokban házasodott össze Justin Bieber és a Baldwin lány Kultúra 

Teljes titokban házasodott össze Justin Bieber és a Baldwin lány

Hailey Baldwin és Justin Bieber titokban összeházasodtak. A hírt a modell nagybátyja, Alec Baldwin is megerősítette. Justin Bieber régóta ismeri már Hailey Baldwint, korábban már jártak néhány hónapig a modellel. Nyáron újra összemelegedtek, és sokan azt hihették, elhamarkodott ötlet volt, hogy Bieber egy hatalmas gyémántgyűrűvel megkérte szerelme kezét, aki egyébként rögtön igent mondott. Néhány napja szemtanúk állították, hogy látták a szárpárt... Read More
Negyvenmillió euróból bővül a madridi Prado múzeum    Kultúra 

Negyvenmillió euróból bővül a madridi Prado múzeum  

Negyvenmillió euróból (12,9 milliárd forint) bővül a világhírű madridi Prado múzeum – jelentette be Carmen Calvo miniszterelnök-helyettes szerdán a képtárban tett látogatása után. A pályázaton kiválasztott sztárépítészek, Norman Foster és Carlos Rubio tervei alapján a Pradót összekötik egy közelben lévő 17. századi épülettel, így további 2500 négyzetméteres kiállítóteret nyernek, az elképzelések szerint 2022-re. A spanyol költségvetés a beruházás 75 százalékát... Read More
Nobel békedíjra jelölte a kijevi parlament az orosz börtönben éhségsztrájkoló ukrán filmrendezőt    Kultúra 

Nobel békedíjra jelölte a kijevi parlament az orosz börtönben éhségsztrájkoló ukrán filmrendezőt  

Nobel-békedíjra jelölte a kijevi parlament kedden az Oroszországban bebörtönzött, több mint négy hónapja éhségsztrájkot folytató Oleh Szencov ukrán filmrendezőt. A norvég Nobel-bizottságnak szóló kérelmet tartalmazó határozati javaslatot a 450 fős törvényhozás 245 tagja hagyta jóvá. Az előterjesztés szövege szerint Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa (parlamentje) Nobel-békedíjra jelöli Szencovot – akit az Oroszországi Föderációban négy éve tartanak törvénytelenül fogva a Krími Autonóm Köztársaság... Read More
Londoni hétévesek osztályfotóiból rendez kiállítást az Oscar-díjas Steve McQueen    Kultúra UK 

Londoni hétévesek osztályfotóiból rendez kiállítást az Oscar-díjas Steve McQueen  

Hétéves londoni iskolások osztályfotóiból rendez kiállítást az Oscar-díjas Steve McQueen jövő ősszel a Tate Britain múzeumban. Szeptemberben több mint 115 ezer hétéves kezdte az iskolát Londonban. Steve McQueen arra gondolt, hogy osztályképeikből rendez tárlatot. A különleges projekttel a 12 év rabszolgaság 48 éves rendezője, aki maga is Londonban nőtt fel, a brit főváros sokszínűségét akarja ábrázolni. McQueen a BBC Newsnak... Read More
Elárverezik Aretha Franklin fellépőruháit Kultúra 

Elárverezik Aretha Franklin fellépőruháit

A Julien’s Auction bejelentette, hogy novemberben a nemrég meghalt Aretha Franklin több mint 30 nevezetes fellépőruháját árverezik el New Yorkban. Aretha Franklin augusztusban, detroiti otthonában halt meg hasnyálmirigyrákban. A Julien’s Auction most jelentette be, hogy elárverezik az énekesnő több mint 30 fellépőruháját november 10-én New Yorkban. A Julien’s Auctions elnöke, Martin Nolan elmondta, hogy az aukción egyenként800-4000 dolláros (225 ezer-1,25 millió... Read More
Csillagot kap Eric Clapton a londoni Hírességek sétányán Kultúra 

Csillagot kap Eric Clapton a londoni Hírességek sétányán

Hollywoodi mintára a Royal Albert Hall Londonban alakított ki Hírességek sétányát, ahol csillagokat helyeznek el, amikkel a hangversenyterem sokszínű történetének állítanak emléket, és a brit intézményt formáló személyiségek és események előtt is tisztelegnek. A londoni Royal Albert Hall hollywoodi mintára meghonosította a Hírességek sétányát, amelyen az elsők között tisztelegnek Viktória királynő, Eric Clapton és Winston Churchill előtt. Az 1871-ben megnyílt... Read More
Ősi egyiptomi kincsek százai váltak a tűz martalékává Kultúra 

Ősi egyiptomi kincsek százai váltak a tűz martalékává

Hétszáz ősi egyiptomi műkincs, köztük öt múmia is megsemmisült a Rio de Janeiró-i Brazil Nemzeti Múzeumban vasárnap pusztító tűzben – írta közleményében az egyiptomi régészeti minisztérium. “Egy előzetes jelentés szerint az egész múzeumban pusztító tűz az épület fáraócsarnokában őrzött 700 műkincset is megsemmisítette”– ismertette csütörtökön Musztafa Vazíri, az egyiptomi régészeti tanács vezetője. Vazíri kitért rá, hogy a brazil múzeum egyiptomi... Read More
Oscar-díj – Visszakozik az amerikai filmakadémia, nem adják át a népszerű filmeknek járó díjat    Film Kultúra 

Oscar-díj – Visszakozik az amerikai filmakadémia, nem adják át a népszerű filmeknek járó díjat  

Visszakozott csütörtökön az amerikai filmakadémia, és bejelentette, hogy terveivel ellentétben 2019-ben nem osztja ki az Oscar-díjat a “népszerű” filmek kategóriájában, amelynek létrehozásáról nemrég döntött. A testület szerint “a már bemutatott produkciók számára nehézséget jelent, ha az év kilencedik hónapjában vezetnek be egy új díjat”. A kategória további tanulmányozására van szükség, ezért a 91. Oscar-gálán nem osztják ki az elismerést a... Read More
Claudia Cardinale: a filmjeim révén sok életem lehetett    Film Kultúra 

Claudia Cardinale: a filmjeim révén sok életem lehetett  

Szerencsésnek tartja magát, hogy eddigi pályafutása során 175 filmet forgathatott, ezek révén “sok élete” lehetett – mondta el Claudia Cardinale az MTI-nek csütörtökön. Az olasz filmcsillag a 2. Budapesti Klasszikus Film Maraton meghívására érkezett Budapestre, ahol Volt egyszer egy Vadnyugat című filmjének csütörtök esti vetítésén is részt vesz. Claudia Cardinale díszvendégként látogat a magyar és nemzetközi filmtörténet klasszikusait felvonultató fesztiválra,... Read More
Magyar pavilon nyílik a London Design Biennalén    Kultúra UK 

Magyar pavilon nyílik a London Design Biennalén  

A digitális kultúra és az emberi érzelmek közötti kapcsolatot mutatja be a Kiss in Budapest elnevezésű pavilon a London Design Biennalén, amelyen Magyarországot először képviseli a Magyar Divat és Design Ügynökség. A szerdától szeptember 23-áig látogatható seregszemlén negyven ország tervezői és kurátorai gyűlnek össze a Somerset House-ban, hogy bemutassák, hogyan befolyásolja a dizájn az emberek hétköznapjait – közölte az ügynökség... Read More
Elindult az “örökségvédelmi lottó” Franciaországban a műemlékek megóvására    Kultúra 

Elindult az “örökségvédelmi lottó” Franciaországban a műemlékek megóvására  

Több millió eurós bevételre számít Franciaország az “örökségvédelmi lottóból”, amelyet hétfőn indítottak el a rossz állapotában lévő történelmi épületek és műemlékek helyreállítási költségeinek fedezésére. A szelvényeket hétfőn kezdték árusítani a trafikokban. A népszerű televíziós személyiség, Stéphane Bern által kezdeményezett “örökségvédelmi lottó” bevételeinek jelentős részét olyan vallási, ipari vagy építészeti szempontból fontos történelmi épületek helyreállítására fordítják, amelyek megóvását a települések nem... Read More
Európai Filmdíjak – Már lehet szavazni az idei közönségdíjasra    Film Kultúra 

Európai Filmdíjak – Már lehet szavazni az idei közönségdíjasra  

Már lehet szavazni az Európai Filmakadémia (EFA) People’s Choice Award közönségdíjának idei versenyzőire – közölte a szervezet az MTI-vel hétfőn. A szavazatokat az Európai Filmdíjak hivatalos internetes oldalán (www.europeanfilmawards.eu) lehet leadni a kilenc alkotást tartalmazó lista jelöltjeire. A szavazók között a december 15-i sevillai díjátadó ünnepségére nyereményutazást sorsolnak ki a szervezők – olvasható a közleményben. A közönségdíjért versenyző alkotások közt... Read More
Egy bécsi színházban a nézők dönthetnek az egyik darab főszereplőjéről Kultúra 

Egy bécsi színházban a nézők dönthetnek az egyik darab főszereplőjéről

Egy bécsi színházban a nézők dönthetik el, kit akarnak látni A velencei kalmár című Shakespeare-mű címszerepében. A Volkstheaterben minden előadás kezdetén bemutatják a közönségnek a lehetséges három főszereplőt, akik közül a nézők tetszésnyilvánítással választhatják ki az aznapi főszereplőt. Aki a legnagyobb tapsot kapja, az játssza a velencei zsidó kereskedőt. A nézők ezzel nemcsak a főszereplő személyéről, hanem a figura milyenségéről... Read More
Az emelkedő vízszint miatt lebontják a híres viking hajómúzeumot Kultúra 

Az emelkedő vízszint miatt lebontják a híres viking hajómúzeumot

Lebontják a híres roskilde-i viking hajómúzeumot, amelyben komoly károkat okozott a tengervíz – közölte csütörtökön a dán kulturális miniszter. Amikor épült, még senki sem gondolt a tengerszint megemelkedésére Mette Bock elmondta: az őskori és középkori hajózási és hajóépítési nemzeti múzeum nevét törlik a fenntartandó épületek listájáról. A Koppenhágától 40 kilométerre nyugatra lévő Roskildében az 1960-as években építették fel a múzeumot.... Read More
Japán, brit, francia és kanadai írók az alternatív irodalmi Nobel-díj jelöltjei között Kultúra 

Japán, brit, francia és kanadai írók az alternatív irodalmi Nobel-díj jelöltjei között

Neil Gaiman brit, Murakami Haruki japán, Maryse Condé francia és Kim Thúy vietnami születésű kanadai írót jelölte az alternatív irodalmi Nobel-díjra a svéd írókból, színészekből, újságírókból és a kulturális élet más szereplőiből alakult testület, az Új Akadémia. Az Új Akadémiát tavasszal hozták létre, az után hogy az irodalmi Nobel-díjat odaítélő Svéd Akadémián kitört botrány miatt legalább egy évvel elhalasztották az... Read More
Egy évvel elhalasztják a Top Gun folytatásának bemutatóját Film Kultúra 

Egy évvel elhalasztják a Top Gun folytatásának bemutatóját

A Top Gun: Maverick jövő júliusra tervezett bemutatóját egy évvel későbbre, 2020 júniusára halasztotta a Paramount filmstúdió – írta a BBC hírportálja. Az időt arra használják fel, hogy a film jelenetein új technológiákkal, új repülőgépekkel dolgozzanak – közölte a stúdió. A forgatás májusban kezdődött, Tom Cruise ebből az alkalomból a Twitteren közölt egy fotót magáról az amerikai légierő egyenruhájában, a... Read More
Korabeli amerikai fényképek 1968 augusztusáról Prágában Érdekességek Kultúra 

Korabeli amerikai fényképek 1968 augusztusáról Prágában

Paul Goldsmith, az egykori amerikai diák által 1968. augusztus 21-én és 22-én Prágában készített fényképeivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők a cseh főváros központjában lévő Jungman téren szerdán megnyílt köztéri kiállításon. Az akkor 19 éves amerikai diák augusztus 20-án érkezett Prágába, amely világkörüli útjának egyik állomása volt. Saját szavai szerint eredetileg a város nevezetességeivel akart megismerkedni, egyáltalán nem számolt azzal, hogy... Read More
Simon Cowell csillagot kapott a hollywoodi Hírességek sétányán    Kultúra 

Simon Cowell csillagot kapott a hollywoodi Hírességek sétányán  

Csillagot kapott Simon Cowell, az American Idol és az X-faktor tehetségkutatók alkotója szerdán a hollywoodi Hírességek sétányán – írta a Variety.com. A brit tévés és zenei mogult a ceremónián Kelly Clarkson, az Amerikan Idol első győztese is köszöntötte. Az 58 éves Cowell felidézte, hogy az elmúlt 18 éve kirobbanóan sikeres volt. “Ha bárki azt állítja, hogy a hírnév rossz dolog,... Read More
Tériszonyosok figyelem: újabb üveghíd nyílt Kínában Kultúra 

Tériszonyosok figyelem: újabb üveghíd nyílt Kínában

Újabb üveghidat adtak át Kínában, ezután talán nem elhamarkodott azt mondani, hogy Kína az üveghíd-szektorban is piacvezetővé vált a világon. Tavaly decemberben készült el a világ leghosszabb, csaknem fél kilométer hosszú üveghídja Sicsiacsuangban, júniusban Honan tartományban adtak át egy patkó alakú üveghidat, most pedig Benxiben nyílt meg egy újabb: a közel 400 méter hosszú híd csodás panorámát nyújt azoknak, akik elég merészek ahhoz, hogy kipróbálják. Nézzék csak... Read More
Eladó a világ első filmplakátja Kultúra 

Eladó a világ első filmplakátja

Árverésre bocsátja a Sotheby’s a világ első filmplakátját augusztus végén Londonban – számolt be róla a The Guardian csütörtökön. A poszter a Lumiére fivérek első, 1895-ös párizsi filmbemutatóját hirdeti. A képen a 19. század végi párizsi élet tűnik fel: egy csapatnyi párizsi látható rajta, amint a filmvetítésre várakoznak. Bár az esemény filmtörténeti pillanat volt, 1895. december 28-án csak alig több... Read More
A Bosszúállók: Végtelen háború és A legnagyobb showman is több díjat kapott a kamaszoktól Film Kultúra 

A Bosszúállók: Végtelen háború és A legnagyobb showman is több díjat kapott a kamaszoktól

A Bosszúállók: Végtelen háború és A legnagyobb showman című film is több díjat kapott a kamaszok szavazatai nyomán az idei Teens Choice Awards díjátadón vasárnap Los Angelesben. A trófeákat – amelyek idén is színes, óriási szörfdeszkák voltak – a Los Angeles-i Forum arénában vehették át a győztesek. A ceremóniát a Fox televízió élőben közvetítette – számolt be róla a The... Read More
A világ legdrágább műalkotásáról kiderülhet, hogy nem is Leondardo festette Kultúra 

A világ legdrágább műalkotásáról kiderülhet, hogy nem is Leondardo festette

Neves művészettörténészek, köztük Matthew Landrus, az Oxfordi Egyetem történésze megkérdőjelezi, hogy Leonardo da Vinci festette a világ legdrágább festményét, a Salvator Mundi-t. Több szakértő is megkérdőjelezte, hogy a tavaly 450 millió dollárért (120 milliárd forintért) megvásárolt, az összeg alapján a világ legdrágább műtárgyaként számon tartott Salvator Mundinem is a híres mester, Leonardo alkotása, ahogy eddig tartották róla. Többek között Matthew Landrus, az... Read More
Irakból elrabolt műkincseket szolgáltat vissza Nagy-Britannia    Kultúra UK 

Irakból elrabolt műkincseket szolgáltat vissza Nagy-Britannia  

Irakból Szaddám Huszein diktátor bukása után elrabolt ötezer éves műtárgyak egy kisebb gyűjteményét szolgáltatja vissza Nagy-Britannia, miután a British Museum szakembereinek aprólékos munka után sikerült meghatározniuk a műkincsek származási helyét – jelentették be csütörtökön Londonban. A régészeti kincseket a londoni rendőrség foglalta le egy műkereskedőtől, de dokumentumok híján semmiféle támpont nem volt velük kapcsolatban. Régészeknek végül sikerült megállapítaniuk, hogy a... Read More