You are here
A lányok az apáktól örökölhetnek egy petefészekrákra hajlamosító génmutációt          Egyéb Nagyvilág Tech 

A lányok az apáktól örökölhetnek egy petefészekrákra hajlamosító génmutációt       

Az apától örökölt X kromoszóma egyik génjének mutációja növelheti a petefészekrák kockázatát – állapították meg amerikai kutatók.

Azoknak a nőknek, akiknek családjában több nemzedékre visszamenőleg előfordult rákos megbetegedés, jelenleg lehetőségük van tesztet végeztetni a BRCA1 és a BRCA2 nevű génekben előforduló – a petefészek- és a mellrákkal összefüggő – mutációk kimutatására – írta a BBC News.
A PLoS Genetics című folyóiratban publikált tanulmány készítői szerint azonban a petefészekrák kialakulásában több másik öröklött tényező, például az apai eredetű X kromoszóma egyik génjének mutációja is közrejátszhat.
A buffalói Roswell Park Rákkutatóintézet munkatársaként dolgozó Kevin Eng és kollégáinak egyik gyanúsítottja a MAGEC3 gén volt, amely az apától örökölt X-kromoszómán található. A szakemberek szerint az apától – és apai nagyanyától – örökölt génekkel összefüggő petefészekrák korábban jelentkezik, mint az anyától örökölt génekre visszavezethető petefészekrák.
“Egy családban, ahol három lánygyermek is petefészekrákkal küzd, nagyobb valószínűséggel játszanak szerepet az örökölt X-kromoszómamutációk, mint a BRCA-mutációk” – mondta Eng, hozzátéve, hogy a következő lépés a MAGEC3 gén további tanulmányozása és feltételezett szerepének megerősítése lesz.
“Ez a tanulmány azt sugallja, hogy a nők egy része nem csupán anyai ágon, hanem éppúgy az apja családján keresztül is örökölheti a petefészekrák kockázatát az újonnan azonosított génmutáció révén” – mondta Catherine Pickworth, a Cancer Research UK brit rákkutató intézet munkatársa.
Hozzátette: “ezek az eredmények a jövőben segíthetik azokat a nőket, akiknek a családjában előfordult petefészekrák, hogy jobban megértsék a betegség kialakulásának kockázatát. Ez pedig azért fontos, mert a petefészekrákot gyakran csak késői stádiumban diagnosztizálják, amikor már nehezebb kezelni”.

Forrás: MTI / Kép:  divany.hu    /

További Hírek:

Leave a Comment