You are here
Nagy-Britannia nem kívánja hazaszállítani a Szíriában elfogott két hírhedt brit terroristát     Nagyvilág UK 

Nagy-Britannia nem kívánja hazaszállítani a Szíriában elfogott két hírhedt brit terroristát  

Nagy-Britannia nem kívánja, hogy visszaszállítsák az országba az Iszlám Állam nevű terrormilícia két keresett brit tagját, akiket nemrégiben fogtak el Szíriában – jelentette ki szerdán Brüsszelben Gavin Williamson brit védelmi miniszter ellentmondva amerikai kollégájának, aki szerint az őrizetbe vett dzsihadistákért azoknak az országoknak kell felelniük, ahonnan származnak.

A két férfi annak a négytagú csoportnak volt a tagja, amelyet Beatles néven tartanak számon, és amely arról vált hírhedtté, hogy megkínozta és lefejezte túszait. Több mint két tucat ember lefejezése szárad a lelkükön, mások mellett amerikai, brit és japán újságírókat és segélymunkásokat is kivégeztek.
“Hátat fordítottak Nagy-Britanniának. Elhagyták az országot, hogy pusztítást okozzanak és gyűlöletes bűncselekményeket kövessenek el” – mondta Williamson a NATO-tagországok védelmi miniszteri találkozójának szünetében a belga fővárosban.
“Úgy gondoljuk, hogy helyben kell igazságot szolgáltatni, ők már nem tartoznak Nagy-Britanniához. A britek nem akarják, hogy visszatérjenek” – fogalmazott.
James Mattis amerikai védelmi miniszter korábban arról beszélt, hogy a koalíciós erők feltételezett terroristák százait fogták el Irakban és Szíriában. “Fontos, hogy a származási országok viseljék értük a felelősséget, de a lényeg, hogy ne kerüljenek vissza az utcákra” – szögezte le.
El Shafee Elsheikhet és Alexanda Koteyt január elején fogták el Szíria keleti vidékein az amerikaiak támogatta Szíriai Demokratikus Erők (SDF) szervezet tagjai.
A Beatles néven hírhedtté vált csoport legismertebb terroristája az arab származású brit Mohammed Emwazi volt, akit Dzsihád John néven ismert meg a világ. Rakka városának 2015-ös ostromakor dróntámadásban végeztek vele.

Forrás: MTI / Kép:   hirado.hu   /

További Hírek:

Leave a Comment