You are here
Nagy-Britanniában mérsékelték az észak-írországi vonatkozású terrorkészültséget       UK 

Nagy-Britanniában mérsékelték az észak-írországi vonatkozású terrorkészültséget    

Mérsékelte csütörtökön a brit elhárítás (MI5) az “Észak-Írországhoz kötődő” terrorizmus elleni készültség szintjét.

A hivatalos szóhasználat az észak-írországi szakadár milíciák által Nagy-Britanniában elkövetett merényletek veszélyére utal.
Amber Rudd brit belügyminiszter a londoni parlamentnek küldött írásos tájékoztatójában közölte, hogy az MI5 az eddigi “jelentős” szintről “mérsékeltre” módosította az észak-írországi terrorveszéllyel kapcsolatos készültséget.
A mérsékelt szintű készültség a hivatalos meghatározás szerint azt jelenti, hogy az elhárító szolgálatok megítélése szerint “lehetséges ugyan, de nem valószínű” olyan terrortámadás, amelyet észak-írországi csoportok követnének el Nagy-Britanniában, vagyis Angliában, Walesben vagy Skóciában.
Észak-Írországban – amely nem része Nagy-Britanniának, ám a brit korona fennhatósága alatt vele együtt alkotja az Egyesült Királyságot – továbbra is érvényben maradt a második legmagasabb, “súlyos” fenyegetettséget jelző terrorkészültség.
Ugyanígy érvényben maradt a nem Észak-Írországból eredő, általános terrorveszélyre vonatkozó második legmagasabb, szintén súlyos fenyegetettséget jelző riasztási fokozat Nagy-Britanniában.
Amber Rudd belügyminiszter nem részletezte az észak-írországi terrorfenyegetéshez kötődő nagy-britanniai készültségi szint mérséklésének pontos okait, csak annyit közölt az alsóháznak küldött átiratában, hogy az MI5 döntése “a legfrissebb hírszerzési adatokra” alapozódik, olyan tényezők figyelembevételével, “mint a képesség, a szándék és az időtávlat”.
Rudd hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a csütörtökön végrehajtott módosítás ellenére változatlanul “valós és súlyos” az Egyesült Királyságot fenyegető terrorveszély. A belügyminiszter kérte a lakosságot, hogy továbbra is “éberen figyeljen”, és az éppen aktuális terrorkészültségi szinttől függetlenül jelentse a rendőrségnek, ha bármiféle gyanús tevékenységet észlel.
Nem sokkal az Észak-Írországhoz kapcsolódó terrorkészültség csütörtöki mérséklése előtt, február 10-én Mary Lou McDonald személyében új elnököt választott a legnagyobb észak-írországi katolikus párt, a Sinn Féin, amely az általánosan elfogadott hatósági nézet szerint az észak-írországi brit fennhatóság ellen egykor fegyverrel küzdő Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) politikai szárnyaként működött a katolikus milícia csaknem három évtizedes britellenes terrorhadjárata idején.
A Sinn Féin új elnöke megválasztása után határozott utalást tett arra, hogy a korábbi évtizedek fegyveres erőszakhulláma immár végképp a múlté. Mary Lou McDonald első pártelnöki felszólalásában kijelentette: a múltbeli csaták újbóli megvívása semmiféle értéket nem teremtene, “a háború rég véget ért”, és a múltnak soha nem szabad megismétlődnie.
Az IRA terrorhadjáratában becslések szerint háromezren vesztették életüket vagy sebesültek meg, köztük hétszáz brit katona. A republikánus milícia fegyveres harcát hivatalosan az 1998-as nagypénteki rendezési megállapodás zárta le, a tényleges áttörés azonban 2007-ben történt, amikor az IRA leszerelte fegyverzetét.

Forrás: MTI / Kép:   mno.hu   /

További Hírek:

Leave a Comment