You are here
Négy évtizedes mélyponton a brit munkanélküliség, lassul a reálbérek csökkenése UK 

Négy évtizedes mélyponton a brit munkanélküliség, lassul a reálbérek csökkenése

Több mint négy évtizede nem mért mélypontra süllyedt a munkanélküliség Nagy-Britanniában, és ezzel egy időben jelentősen lassult – a prémiumokkal együtt számolva megállt – az alkalmazotti reálbérek csökkenése.

A brit statisztikai hivatal (ONS) szerdai adatismertetése szerint a januárban zárult három hónapban átlagosan 4,3 százalék volt az állástalanok aránya. Ez 1975 óta a legalacsonyabb szint.
Az egy évvel korábbi azonos időszakban 4,7 százalékos volt a munkanélküliség Nagy-Britanniában.
Az ONS beszámolója szerint a heti átlagos alkalmazotti nominálbér a novembertől januárig tartó három hónapban a prémiumokat kiszűrve átlagosan 2,6 százalékkal emelkedett éves összevetésben, és ez a vizsgált időszak átlagos éves inflációjával együtt számolva 0,2 százalékos reálbércsökkenést jelent.
Az infláció azóta – a 3 százalék körüli, illetve azt is meghaladó ütemekről – jelentősen tovább lassult: a fogyasztói árindex februárban 2,7 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.
Januárban és decemberben 3 százalék, novemberben 3,1 százalék, októberben és szeptemberben egyaránt 3 százalék volt a teljes kosárra számolt tizenkét havi brit infláció.
Az ONS szerdai ismertetése szerint a januárral zárult három hónapban a prémiumokkal együtt mért éves nominálbér-növekedés üteme 2,8 százalék volt, és e mérési módszerrel számolva abban az időszakban megállt a reálbérek eróziójának folyamata.
A brit kormány által a Bank of England számára előírt éves inflációs cél 2 százalék.
A brit kormány számára hivatalos előrejelzéseket készítő Költségvetési Felelősség Hivatalának (OBR) minap ismertetett új, felülvizsgált prognózisa szerint a tizenkét havi infláció az idei év végéig e 2 százalékos célszintre csökken.
Pablo Shah, az egyik tekintélyes londoni gazdasági-pénzügyi elemzőműhely, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) brit gazdasági folyamatokkal foglalkozó vezető közgazdásza a friss foglalkoztatási és bérdinamikai adatok szerdai ismertetése utáni gyorselemzésében közölte: a ház várakozása szerint nyilvánvalóan “elgondolkodtatja” a Bank of England monetáris tanácsát az a jelenség, hogy a bérkiáramlás gyorsuló növekedése közepette csökken az infláció.
A CEBR szakértője hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a cég ennek ellenére továbbra is két idei jegybanki kamatemeléssel számol.
A brit jegybank tavaly novemberben, tíz év után először emelt kamatot, 0,25 százalékponttal a jelenleg is érvényes 0,50 százalékra növelve az irányadó rátát.
A Bank of England monetáris testülete februárban kiadott új inflációs jelentésében maga is egyenes utalást tett arra, hogy a brit gazdaságra ható robusztus külső növekedési környezetben a piac által vártnál előbb és nagyobb mértékben emelkedhet ismét a jegybanki alapkamat.

mti

Share Button

További Hírek:

Leave a Comment