You are here
Nem hatékonyak az elhúzódó köhögés kezelésére szedett gyógyszerek    Hasznos 

Nem hatékonyak az elhúzódó köhögés kezelésére szedett gyógyszerek  

Nincs rá bizonyíték, hogy az elhúzódó köhögés kezelésére szedett gyógyszerek bármilyen jótékony hatással járnának – állapították meg svájci szakemberek egy új tanulmányban, amely szerint hét páciensből egy ráadásul inkább a negatív mellékhatásait tapasztalja meg ezeknek a készítményeknek.

A svájci Bázeli Egyetemen dolgozó Benjamin Speich és kollégái olyan klinikai vizsgálatokra alapozták a tanulmányukat, amelyek során a pácienseket véletlenszerűen két csoportba osztották és az egyik csoport gyógyszeres, a másik pedig placebós kezelést kapott – írja internetes oldalán a The Independent című brit lap.
A szakemberek minden szóba jöhető készítményt számításba vettek, leszámítva a hagyományos kínai orvoslásban használt szereket. Olyan páciensekre szűkítették a vizsgálatokat, akik 3-8 hete küzdöttek köhögéssel. A vizsgált szerek között volt az asztmás rohamok kezelésére és megelőzésére alkalmas szalbutamol, valamint egyéb, kodeintartalmú készítmények.
A kutatók szerint a placebóval összehasonlítva a gyógyszerek egyetlen esetben sem gyorsították fel jelentősen a gyógyulás folyamatát, vagy javították a páciens állapotát a vizsgált területek bármelyikében. Ugyanakkor a páciensek 14 százaléka tapasztalt olyan negatív mellékhatásokat, mint fejfájás, hányinger, mellkasi fájdalom és néhány esetben a köhögés súlyosbodása.
“A munkánk azt mutatja, hogy noha a köhögés az egyik leggyakoribb ok, amiért az emberek orvoshoz fordulnak, mégsincs hatékony módszer az elhúzódó köhögés kezelésére” – írták a kutatók a British Journal of General Practice című szakfolyóiratban.
Speich szerint gyógyszerek felírása helyett a háziorvosoknak biztosítaniuk kellene a pácienseiket arról, hogy a tünetek saját maguktól fognak enyhülni, gyógyszeres kezelés nélkül is.
Évente több mint négymilliárd dollárt (1121 milliárd forint) költenek az emberek orvosi rendelvény nélkül kapható köhögés elleni gyógyszerekre világszerte, és a szakemberek szerint kevés kutatás foglalkozott eddig a piacon kapható összes készítmény kiértékelésével.
A mostani tanulmányt megelőzően az angliai közegészségügyi szolgálat – Public Health England (PHE) – azt javasolta mindenkinek, hogy mézzel és forró italokkal kezelje a torokfájást, ahelyett, hogy antibiotikumot irat fel az orvosával.

mti / lokal

Share Button

További Hírek:

Leave a Comment