You are here
Nem módosította alapkamatát a Bank of England    Business 

Nem módosította alapkamatát a Bank of England  

A korábbi piaci és elemzői várakozásokkal ellentétben nem hajtott végre újabb kamatemelést májusi kamatdöntő ülésén a Bank of England monetáris tanácsa. A csütörtöki bejelentés szerint így változatlanul 0,50 százalék a brit jegybank irányadó kamata.

A Bank of England tavaly novemberben, tíz év után először emelte alapkamatát, 0,25 százalékponttal a továbbra is érvényes 0,50 százalékra.
A piaci szereplők és az elemzői közösség tagjai az elmúlt hónapokban gyakorlatilag biztosra vették, hogy a Bank of England májusban újból kamatemelést jelent be, de az utóbbi hetek váratlanul gyenge brit gazdasági aktivitási adatai után ez a várakozás szinte eltűnt az előrejelzésekből és a piaci árazásokból.
A brit statisztikai hivatal (ONS) április végén ismertetett előzetes becslése szerint a brit hazai össztermék (GDP) negyedéves összevetésben mindössze 0,1 százalékkal nőtt 2018 első negyedében.
Ez meredek lassulás, a tavalyi negyedik negyedévben ugyanis még 0,4 százalékos negyedéves GDP-növekedést mértek Nagy-Britanniában.

Forrás: MTI / Kép: Hírek – Hírportál – Friss hírek – sikerado.hu     /

 

További Hírek:

Leave a Comment