You are here
Rontotta profitkilátásait a Ryanair Utazás 

Rontotta profitkilátásait a Ryanair

A szeptemberi sztrájkok és azok utóhatása miatt csökkentette profit-előrejelzését az ír Ryanair diszkont légitársaság.
A cég hétfői, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az év kilencedik hónapjában két napon is összehangolt sztrájkot tartottak a társaság alkalmazottai 5 európai országban, és bár ezeken a napokon is közlekedett a járatok 90 százaléka, az embereknek – mint írták – megrendült a bizalma, és újabb sztrájktól tartva elpártoltak tőlük. Emiatt a december végéig tartó harmadik negyedéves előzetes foglalások rosszabbul állnak, mint egy évvel korábban. Emellett, a mintegy 800 járat törlése miatt a 261-es uniós irányelv alapján kifizetett kártérítés is sokkal magasabb volt, mint a tervezett, és a drágábban beszerzett kerozin is 30 millió euróval növelte a költségeket.
Ezek együttes hatásaként a – társaság 75 százalékos tulajdonában lévő – Laudamotion nélkül mintegy 50-250 millió euróval csökkenhet a Ryanair adózott eredménye: a korábbi 1,25-1,35 milliárd eurós sávról 1,10-1,20 milliárd eurós sávba várják a pénzügyi év végére az adózott eredményt.
A Ryanair üzemét szeptemberben két egynapos sztrájk is nehezítette. A belga, olasz, spanyol, portugál és német bázisokon a pilóták és a légiutas-kísérők jobb munkakörülményekért sztrájkoltak, a két napon a légitársaság több száz járatot törölt. A munkabeszüntetést meghirdető szakszervezetek azt közölték, hogy havonta megismétlik az akciót, amíg nem teljesítik a követeléseiket.

mti / mfor

Share Button

További Hírek:

Leave a Comment