You are here
Soros György támogatásával kampány indul a Brexit-folyamat leállítására       Brexit UK 

Soros György támogatásával kampány indul a Brexit-folyamat leállítására    

Csütörtöki brit lapértesülés szerint Soros György támogatásával kampány indul annak érdekében, hogy az Egyesült Királyság az Európai Unió tagja maradjon.

A The Daily Telegraph című konzervatív, erőteljesen EU-szkeptikus irányvonalú napilap beszámolója szerint a magyar nagybefektető 400 ezer fontot (140 millió forintot) adományozott az általa létrehozott Nyílt Társadalom Alapítványon keresztül a Best for Britain kampányszervezetnek, amelynek meghirdetett célja az, hogy “nyitva maradjon” az Egyesült Királyság előtt a további EU-tagság lehetősége.
A lap értesülése szerint Soros a londoni Chelsea kerületben lévő házában a minap vacsorán látta vendégül a Best for Britain vezető személyiségeit, köztük Lord George Malloch Brownt, a szervezet elnökét, aki az ellenzéki brit Munkáspárt korábbi kormányaiban államtitkári tisztségeket töltött be, 2006-ban pedig néhány hónapig az ENSZ főtitkár-helyettese is volt.
A találkozón a Telegraph értesülése szerint jelen volt Sir Martin Sorrell, a világ legnagyobb reklámcége, a WPP vezérigazgatója, valamint a kormányzó brit Konzervatív Párt több magánszektorbeli adományozója is, bár ők a lap szerint az összejövetelen végül nem ígértek anyagi támogatást a Brexit leállítását célzó kampányhoz.
A találkozón mindazonáltal született egy “stratégiai dokumentum”, amely szerint a tervezett kampánynak “rá kell ébresztenie az országot, hogy a Brexit nem eldöntött tény”, és “még mindig nincs késő” a kilépési folyamat leállításához – írja a konzervatív brit napilap, amelyhez eljutott a felhívás.
A The Daily Telegraph által idézett dokumentum szerint a kampánynak, amely várhatóan e hónap végén indul, “erőteljesen a fiatal korosztályra kell összpontosítania”. A célok között tömegrendezvények és koncertek szervezése is szerepel, és annak elérése, hogy az idei nyárra “egyértelmű és növekvő többségbe kerüljenek” a közvéleményen belül a brit EU-tagság megőrzésének támogatói.
A brit lap szerint a dokumentum megfogalmazza azt a célt is, hogy ha októberre megszületik a megállapodás az EU-val a brit kilépés feltételrendszeréről, és az egyezményt a kormány – Theresa May miniszterelnök ígéretének megfelelően – az alsóház elé terjeszti, a Brexit-ellenes mozgalomnak meg kell nyernie az alsóházi szavazást, ez ugyanis valószínűleg új népszavazáshoz vagy új parlamenti választások kiírásához vezetne.
Nagy-Britanniában 2016 júniusában tartottak népszavazást a brit EU-tagságról, és a résztvevők szűk, 51,9 százalékos többsége a kilépésre voksolt.
A brit kormány azóta többször is leszögezte, hogy nincs lehetőség újabb referendumra, az Egyesült Királyság a 2016-os népszavazás döntésének megfelelően ki fog lépni az Európai Unióból.
Lord Malloch-Brown csütörtökön a BBC-nek nyilatkozva megerősítette, hogy Soros György 400 ezer fonttal támogatta a Best for Britain kampánycsoportot, de hozzátette, hogy a kampány más támogatói “ennél többet is adtak”.
Hozzátette: a Best for Britain betartotta a pénzügyi adományokat szabályozó előírásokat. “Soha nem titkoltuk programunkat: keményen kampányoltunk azért, hogy érdemi szavazást harcoljunk ki (az alsóházban) a Brexit-megállapodásról, és ezt el is értük”.
A Best for Britain elnöke megerősítette a brit közszolgálati rádiónak azt is, hogy a kampányszervezet célja “minden lehetőség napirenden tartása”, beleértve azt, hogy az Egyesült Királyság az Európai Unió tagja marad.
Lord Malloch-Brown szerint “demokratikus és hazafias” kampányról van szó, amelynek célja “jövőnk visszaszerzése”.

Forrás: MTI / Kép:   lokal.hu   /

Share Button

További Hírek:

Leave a Comment