You are here
Szíria – Amerikai védelmi miniszter: vegyifegyver-támadás történhetett és keressük a bizonyítékokat Egyéb USA 

Szíria – Amerikai védelmi miniszter: vegyifegyver-támadás történhetett és keressük a bizonyítékokat

“Úgy gondolom, hogy vegyifegyver-támadás történt Szíriában és keressük a tényleges bizonyítékokat” – jelentette ki James Mattis védelmi miniszter csütörtökön a képviselőház fegyveres erőkkel foglalkozó bizottságának meghallgatásán.

A  tárcavezető leszögezte: bármilyen amerikai katonai csapásnak célja a szíriai háború olyan mértékű “elszabadulásának” megelőzése, amelyben részt venne Oroszország, Irán, Törökország és mások is. Ugyanakkor hozzátette: az Egyesült Államok még nem hozott döntést a katonai csapásról.

James Mattis a képviselőházi bizottság előtt megvádolta Oroszországot, hogy “cinkos” a szíriai vegyifegyver-készlet megőrzésében. A miniszter hétfőn újságíróknak már utalt arra, hogy Moszkva 2013-ban – a Damaszkusszal kötött egyezség értelmében – kezességet vállalt a szíriai vegyifegyver-készlet megsemmisítéséért. A miniszter szerint a nemzetbiztonsági tanács még a nap folyamán tárgyal minderről.

Miközben – az AP amerikai hírügynökség jelentése szerint – Washington a szír partok közelébe rendelte a Donald Cook rombolóhajót, fedélzetén 60 darab Tomahawk robotrepülőgéppel és útban van Szíria felé a Harry Truman repülőgép-hordozó anyahajó is, Donald Trump elnök csütörtöki Twitter-bejegyzésében arról írt, hogy a Szíria elleni csapás vagy nagyon rövid időn belül, vagy sokára következhet be. “Soha nem mondtam, mikor kerül sor a Szíria elleni támadásra. Lehet, hogy nagyon hamar, lehet, hogy egyáltalán nem hamar” – fogalmazott a mikroblog-bejegyzésben.  Később az elnök újságírókkal közölte: csütörtökön “egy sor megbeszélést tartunk Szíriáról, majd meglátjuk, mi lesz”. Hozzátette: “elég gyorsan kell döntést hoznunk”.

Paul Ryan, a képviselőház elnöke, szintén újságíróknak, kijelentette: az Egyesült Államoknak kötelessége a Szíriának adandó nemzetközi válasz irányítása és Donald Trump elnöknek megvan a felhatalmazása a katonai erő alkalmazására, nincs szükség hozzá a törvényhozás hozzájárulására.

Forrás: MTI Fotó: Hírek ma

További Hírek:

Leave a Comment