You are here
Szkripal-ügy – Belpolitikai vita Nagy-Britanniában a Moszkva felelősségéről szóló brit közlések miatt       Nagyvilág UK 

Szkripal-ügy – Belpolitikai vita Nagy-Britanniában a Moszkva felelősségéről szóló brit közlések miatt    

Komoly belpolitikai vita bontakozott ki szerdán Nagy-Britanniában a Szkripal-ügyben, miután a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetői szerint megkérdőjelezhetővé vált a konzervatív párti kormány azon álláspontja, hogy szakértői bizonyítékok támasztják alá Moszkva felelősségét az angliai Salisbury városában egy hónapja történt mérgezéses gyilkossági kísérletért.

Szergej Szkripal, az orosz katonai hírszerzés egykori ezredese, aki kettős ügynökként a brit külső hírszerzésnek (MI6) is dolgozott, március 4-én szenvedett súlyos mérgezést, leányával, a nála látogatóban lévő Julija Szkripallal együtt.
A brit kormány Oroszországot tette felelőssé a történtekért, annak alapján, hogy a mérgezést egy olyan idegméreg-hatóanyag okozta, amelyet még a Szovjetunióban fejlesztettek ki.
Boris Johnson külügyminiszter nem sokkal az incidens után, a Deutsche Welle német hírtelevíziónak nyilatkozva kijelentette: a brit védelmi minisztérium Porton Downban működő vegyi és biológiai laboratóriuma “abszolút kategorikusan” biztosította őt arról, hogy a Novicsok osztályú, fegyverben is használható minőségű idegméreg-hatóanyag “minden kétséget kizáróan” Oroszországból származik.
A Porton Down-i laboratórium vezérigazgatója, Gary Aitkenhead azonban a Sky News brit hírtelevíziónak adott, kedd este sugárzott interjúban azt mondta: a kutatóintézetnek nem feladata kideríteni, hogy a Szkripal-ügyben használt méreganyag honnan származott, és ezt a laboratórium eddigi vizsgálatai nem is tárták fel. Aitkenhead szerint Porton Down feladata a hatóanyag azonosítása volt, és ez meg is történt.
Diane Abbott, a Munkáspárt árnyékkormányának belügyminiszter-jelöltje szerdán a BBC televíziónak kijelentette: Boris Johnson a jelek szerint félrevezette a közvéleményt, amikor azt állította, hogy a Porton Down-i kutatóintézet szakértői Oroszországot jelölték meg az idegméreg forrásaként.
Jeremy Corbyn, a Munkáspárt vezetője szerdán a Sky Newsnak nyilatkozva azt mondta: Boris Johnson külügyminiszternek “súlyos kérdésekre kell választ adnia”, miután a jelek szerint a német tévétársaságnak adott interjúban “teljes mértékben túlment azon az információn”, amelyet korábban a Porton Down-i intézettől kapott.
A brit külügyminisztérium szerdán törölt egy korábbi Twitter-üzenetet, amely a tárca hivatalos Twitter-profilján jelent meg, és szintén az állt benne, hogy a Porton Down-i laboratórium egyértelmű megállapítása szerint Oroszországban gyártott Novicsok hatóanyag okozta Szkripal és lánya mérgezését.
A minisztérium szerdai közleményében azzal magyarázta a Twitter-üzenet törlését, hogy az a moszkvai brit nagykövet tájékoztatójáról valós időben készült és közzétett beszámoló része volt, de “nem tükrözte pontosan a nagykövet szavait”.
A brit külügyminisztérium szerint mindez nem változtat azon a tényen, hogy a brit kormány megítélése szerint Oroszország a felelős “ezért az arcátlan, meggondolatlan cselekedetért, és a nemzetközi közösség is egyetért azzal, hogy nincs más hihető magyarázat” a Salisburyben történtekre.
Boris Johnson külügyminiszter szerda esti személyes Twitter-üzenetében “sajnálatosnak” nevezte, hogy Jeremy Corbyn “Oroszország játékát űzi”, és megpróbálja hitelteleníteni a brit kormányt.
Johnson szerint a Porton Down-i intézet megállapította, hogy Novicsok osztályú, fegyverminőségű hatóanyagról van szó. A brit külügyminiszter megismételte azt a korábbi kijelentését, hogy Oroszország tanulmányozta idegmérgek szállításának lehetőségét, valószínűleg merényletek elkövetése végett, és e program keretében kis mennyiségben gyártotta és készletezte is a Novicsok hatóanyagot.
Szergej Szkripalt az egy hónappal ezelőtti mérgezés óta válságos, de stabil állapotban kezelik Salisbury kórházában. Lányának állapota azonban jelentősen javult, britmédiaértesülések szerint visszanyerte eszméletét, önállóan étkezik és beszélni is tud.
Nagy-Britannia a mérgezéses incidens után néhány nappal kiutasított 23 – a brit hatóságok szerint hírszerzési tevékenységet folytató – orosz diplomatát. A brit lépést további 26 ország követte hasonló kiutasításokkal; Washington 60 orosz diplomatát utasított ki.
Moszkva ugyancsak diplomáciai kiutasításokkal és Oroszországban működő képviseletek, külföldi intézmények bezárásával válaszolt, folyamatosan és határozottan tagadja ugyanakkor, hogy köze lenne a Szkripal-ügyhöz.

Forrás: MTI / Kép: hirek.ma     /

Share Button

További Hírek:

Leave a Comment