You are here
Szkripal-ügy – Brit nemzetbiztonsági főtanácsadó: Moszkva évek óta figyelhette Szkripalékat UK 

Szkripal-ügy – Brit nemzetbiztonsági főtanácsadó: Moszkva évek óta figyelhette Szkripalékat

A brit kormány nemzetbiztonsági főtanácsadója szerint az orosz katonai hírszerzés (GRU) már legalább öt éve figyelhette egykori ügynökét, az angliai Salisbury városában márciusban súlyos mérgezést szenvedett Szergej Szkripalt.

Szkripalt, a GRU volt ezredesét, aki a brit külső hírszerzésnek (MI6) is dolgozott, és egy orosz-amerikai kémcsere keretében telepedhetett le Nagy-Britanniában 2010-ben, a március 4-én történt incidens óta Salisbury kórházában kezelik idegméreg-hatóanyag okozta mérgezés miatt. Állapota már nem válságos, de továbbra is súlyos.

London gyilkossági kísérletnek tartja az ügyet, és Oroszországot tekinti felelősnek, Moszkva azonban folyamatosan és határozottan tagadja, hogy bármi köze lenne a Szkripal-ügyhöz.

Alekszandr Jakovenko, Oroszország londoni nagykövete a diplomáciai képviseleten tartott pénteki nemzetközi sajtóértekezletén kijelentette: Nagy-Britannia továbbra sem mutatott be semmiféle bizonyítékot, amely alátámasztaná azt a brit álláspontot, hogy Oroszországot terhelné a felelősség a mérgezésért.

Jakovenko szerint Moszkvának az a benyomása, hogy London ehelyett inkább “a bizonyítékok szándékos megsemmisítésére törekszik”.

Sir Mark Sedwill, a brit kormány mellett működő Nemzetbiztonsági Tanács vezetője a NATO főtitkárának, Jens Stoltenbergnek összeállított, Londonban pénteken nyilvánosságra hozott tájékoztatójában ugyanakkor felfedi: a brit kormánynak olyan információi vannak, hogy az orosz hírszerzést “érdekelte” Szkripal, és a GRU kiberspecialistái legalább 2013 óta figyelték a volt orosz kettős ügynök lánya, Julija Szkripal email-levelezését.

Julija Szkripal, aki látogatóban járt Salisburyben élő édesapjánál, szintén súlyos mérgezést szenvedett, de őt már kiengedték a kórházból. Sedwill levele szerint a Salisburyben elkövetett mérgezéshez csak Oroszországnak vannak meg a technikai eszközei, műveleti tapasztalatai és a motivációja.

A brit nemzetbiztonsági főtanácsadó levele – amely a brit kormány által bizonyítékként kezelt, több részletében eddig is ismert értesüléseket gyűjti csokorba – megerősíti, hogy a brit védelmi minisztérium kutatólaboratóriuma a Novicsok osztályba tartozó, még a Szovjetunió által kifejlesztett idegméreg-hatóanyagként azonosította azt a szert, amelytől Szergej Szkripal és lánya mérgezést szenvedett.

A Nemzetbiztonsági Tanács vezetője szerint bár Oroszország 1993-ban aláírta a vegyi fegyverekre vonatkozó konvenciót, a Novicsok hatóanyag-csoport fejlesztése a ratifikáció után is folytatódott.

A levél szerint valószínűtlen, hogy ezt az idegméreg-féleséget nem állami szereplők – bűnözők vagy terroristák – előállíthatták vagy használhatták volna.

Sir Mark Sedwill szerint Oroszország a 2000-es években programot indított annak kidolgozására is, hogy miként lehet szállítani katonai jellegű vegyi hatóanyagokat, és a szakszolgálatok különleges egységeinek egyes tagjait arra is kiképezték, hogy hogyan kell használni ezeket a hatóanyagokat.

Ez a program kiterjedt az idegmérgekre is, és a kiképzés részét képezte az is, hogy miként kell e méregfajtát ajtókilincseken alkalmazni.

A levél e kitételének jelentőségét az adja, hogy a Szkripal-ügyben nyomozó brit rendőrségi szakértők a méreganyagot Szergej Szkripal Salisburyben lévő házának bejárati ajtaján mutatták ki a legnagyobb koncentrációban.

Az ajtót a múlt hónap végén leszerelték és további vizsgálatokra elvitték, a többi nyílászárót pedig palánkokkal lefedték.

A NATO-főtitkárnak küldött levélben a brit nemzetbiztonsági főtanácsadó megerősíti a London által többször hangoztatott következtetést, hogy mindezek alapján “nagy valószínűséggel” az orosz államot terheli a felelősség a Salisburyben történtekért. Sir Mark Sedwill szerint a mérgezéses incidensre nem kínálkozik más, hihető magyarázat.

A londoni orosz nagykövet a levél nyilvánosságra hozatalára reagálva “nagy meglepetésnek” nevezte, hogy a brit szakszolgálatok nem emeltek panaszt, ha úgy tudták, hogy “valakik kémkedtek” Szkripalék ellen. Sajtótájékoztatóján Alekszandr Jakovenko kijelentette: Moszkva semmiféle jelzést, folyamodványt nem kapott arról, hogy Londont “valami zavarja” Szkripalék körül, pedig a britek “mindig panaszkodnak, ha valami nem stimmel”.

Forrás: MTI Fotó: Propeller

További Hírek:

Leave a Comment