You are here
Tíz dolog, amit nem tudott a Reszkessetek, betörők!-ről Film 

Tíz dolog, amit nem tudott a Reszkessetek, betörők!-ről

Ugye nem gondolta, hogy létezhet karácsony a tévében a fondorlatos, talpraesett kis Kevin és a tökkelütött, szerencsétlen betörők nélkül?

1. Állandóan téma itthon karácsony felé, hogy jön-e a kicsi Kevin a tévébe, látjuk-e újra az ügyefogyott, oktondi betörőket. Soha nem unjuk, megnézzük századszorra is.

2. A titkos kapcsolat! Megnézte már jól, hogy mit látnak Monicáék az ablakból a házból, ahová a Jóbarátok végén költöztek? Ugyanazt, mint Kevin McCallister a Reszkessetek, betörők!-ben… Bár Chandlerék New Yorkban, Kevinék pedig Chicagóban laktak a történet szerint, a két ház mégis ugyanaz.

3. Nagy kasszasiker volt egykor a mozikban. Nagyjából 18 millió dollárból készült, és majdnem ennyit termelt a nyitóhétvégén az amerikai mozikban. 285 millió dollárt hagytak végül az amerikai mozilátogatók a kasszánál, világszerte legalább 533 milliót hozott.

4. Sem Joe Pesci, sem Daniel Stern nem mutatott nagy lelkesedést a forgatás alatt, egyik sem hitte, hogy ebből nézett, majd világhírű vígjáték lesz.

5. Catherine O’Hara, aki az anyukát játszotta, pár évvel ezelőtt bevallotta, hogy Macaulay Culkin még mindig “Mom”-nak, azaz anyának szólítja.

6. A filmben John Heard kapta az apa, Peter McCallister szerepét. Fél Hollywood szóba jött korábban, felmerült előzőleg Michael Douglas, Kevin Costner, Martin Sheen, John Travolta, Bill Murray, Jim Belushi, Chevy Chase, Harrison Ford, Tom Hanks, Sean Penn, Mel Gibson, Sylvester Stallone, Christopher Lloyd, Ed O’Neill, Jeff Daniels neve, de még Arnold Schwarzenegger is szóba került!

7. Joe Pesci volt Harry Lime, az egyik ütődött, ügyefogyott betörő. A karaktert keresve megnézték Mr. Beant, Rowan Atkinsont is, Bob Hoskins pedig visszadobta a szerepet.

8. Majdnem Kirstie Alley lett az anya, Kate Mccallister, mert a Nicsak, ki beszél című filmben (1989) meggyőzte a producereket. Alley viszont nem ért rá, mert más dolga volt: a Nicsak, ki beszél még! című filmet forgatta, amely szintén 1990-ben jött ki. Kate Mccallister szerepével olyan színésznőket környékeztek meg, mint Sigourney Weaver, Diane Keaton, Holly Hunter, Jodie Foster, Glenn Close, Geena Davis, Jamie Lee Curtis, többek között.

9. A térképet, amelyet a kis Kevin használ, valóban az ifjú Macaulay Culkin rajzolta.

10. Három hónap alatt vették fel a filmet. 1990. február 14-én kezdődött a forgatás, május 16-án végeztek, majd jött az utómunka, a vágás, és minden más.

Origo

Share Button

További Hírek:

Leave a Comment