You are here
Százmilliárdot hoz az online számla Egyéb Pénzügy 

Százmilliárdot hoz az online számla

Az online kasszák és az ekáer százmilliárd forint nagyságrendű pluszbevételt hoztak, s arra lehet számítani, hogy az online számlarendszer is jelentős többletet termel majd – mondta a Magyar Időknek az RSM Hungary adótanácsadó cég üzletágvezetője, Hegedüs Sándor.

Az online pénztárgépek 2014-ben álltak fel, egy évre rá pedig az ekáer révén a NAV elektronikusan ellenőrzi a közúti áruforgalmat. Harmadikként pedig a cégek számlázása lesz összekötve az adóhatósággal. Ezzel a hármassal a gazdaság tisztítása terén komoly előnyre tettünk szert a régió országaival szemben.

Ezt alátámasztja az, hogy jelentősen csökkent az úgynevezett áfarés – ez azt mutatja meg, hogy az elvileg beszedhető áfa és a valóban befolyó adó értéke között mekkora a különbség. Közkeletű tévedés, hogy a különbség maga az áfacsalás, ebben ugyanis benne vannak a nyújtott kedvezmények is. Ettől függetlenül is jelentős részben az elcsalt és a szabálytalanul be nem fizetett áfa adja az áfarést.

Pár éve Magyarország esetében még jócskán húsz százalék feletti érték szerepelt a kimutatásban, a legutóbbi, 2015-re szóló becslés viszont már kevesebb, mint 14 százalékról szólt. Ilyen tempóban kevés helyen tudták visszaszorítani a feketézést– jegyezte meg a lapnak Hegedüs Sándor.

Forrás: Piac és Profit / Kép: AFP

Share Button

További Hírek:

Leave a Comment