You are here
Vona lemondott parlamenti mandátumáról is Egyéb Nagyvilág 

Vona lemondott parlamenti mandátumáról is

Vona Gábor Facebook-posztban jelentette be döntését, és a hétfői elnökségi ülésük eredményét. Azt írta:

“Lemondok az elnökségi tisztségről A mai napon – a tegnapi választási eredmények fényében – ígéretemhez hűen benyújtottam a lemondásomat, amelyet a Jobbik elnöksége elfogadott. A közeljövőben a Jobbik tisztújító kongresszust fog összehívni, hogy új elnököt válasszon, a tisztújításon nem méretem meg magam. Egyúttal jeleztem az elnökség felé, hogy listás parlamenti mandátumomat nem fogom átvenni.”

Vona a választás estéjén már bejelentette, hogy be fogja adni lemondását, majd most hétfőn megtartották elnökségi ülésüket. Vona akkor még úgy fogalmazott, hogy

Ha én benyújtom a lemondásomat, az elnökségnek ki kell írnia egy tisztújító kongresszust, amin elnököt választanak. Van bennem még politikai tartalék, de majd a kongresszus dönti el, kit akar elnöknek. De a néppártosodási folyamat, amivel növeltük a bázisunkat, egyértelművé teszi a jövőnket. Nem tervezek változtatást a választás után

Mint most kiderült, végül kivonul a politikából.

A Jobbik a vasárnapi választáson listán 19,34%-ot ért el, ami jelen állás szerint 25 képviselői helyhez elég. Jobbikos egyetlen választókerületet hozott el Fejér megyében.

A Jobbik egyik alelnöke, Toroczkai ma korábban Facebookon ment neki Vonának, azt írta, “Vona Gábor megbukott, de a Jobbik él. Ha azonban Vona Gábor úgy gondolja, hogy nem végleg bukott meg, s a lemondás is csak látszólagos lesz, azzal kivégzi a Jobbikot”. Erre Vona nem, csak egy másik alelnök, Sneider Tamás reagált. Ő azt írta, nem túl bajtársias dolog nyilvánosan nekimenni Vonának, és valójában minden alelnöknek is le kellene mondania, Toroczkainak is, aki ráadásul szintén benne volt a néppártosodásban. Később Nován Előd is arról írt, hogy Vona Gábor inkább tehertétel lett a Jobbiknak.

Vona friss Facebook-posztjában még azt írta:

“A 2018-as választási eredményért a Jobbik miniszterelnök-jelöltjeként egyszemélyi felelősséget vállaltam. Mivel a választási győzelem nem valósult meg, tartottam a szavam. A Jobbik ma Magyarország második legerősebb pártja és az ellenzék egyedüli igazi ereje. Mindent meg fogok tenni azért, hogy ez a közösség a következő időszakban még erősebbé váljon, de 12 év után immáron nem elnökként. Nagyon köszönöm a több mint egymillió embernek, aki támogatta a pártunkat tegnap. Nekik ígérjük, hogy a Fidesz 2/3-a ellenére is folytatjuk küzdelmünket egy biztonságos, élhető, szabad és igazságos Magyarországért. A Jobbikra ezután is minden magyar ember számíthat, éljen bárhol a világban. Magyar szívvel, józan ésszel és tiszta kézzel.”

Forrás: Index.hu Fotó: Zoom.hu

További Hírek:

Leave a Comment